Kezdőlap

Azért választottam a Lélekút nevet, mert azt vallom és tapasztaltam meg, ha a lelkünk első sugallatára figyelve haladunk előre lépésről lépésre, akkor mindig a sorsunk szerinti jó úton járunk…

A lelked fizikai testbe való leszületése előtt különböző dolgokat határozott meg. Pl. mikor szüless meg, milyen személyiségjegyeid legyenek, milyen életfeladatokat kell megoldanod, milyen kapcsolataid legyenek, mikor halj meg, stb. Ennek az a célja, hogy a lelked fejlődhessen. Ezt itt a fizikai valóságban kell megvalósítanod. Ehhez nagyon fontos az egyensúlyod megtalálása, mind spirituális, mind földi szinten.

A vendégeimet holisztikusan kezelem, hiszen csak a test – lélek – szellem egységeként tudnak helyesen cselekedni itt a Földön. A holisztikus szemlélet lényege, hogy harmóniába, egységbe kerüljünk önmagunkkal minden szinten. Így a boldogság, az egészséges önbizalom, a szabadság és a szeretet érzése teljesedik ki bennünk.

A mottóm: “Sugározzon a Lelked, hogy ragyoghasson a szemed!”

A szemed csak akkor tud ragyogni, ha a lelked rendben van, vagyis ha a sorsod útján jársz. Még ha nehezítettséget is élsz meg sors szerint, akkor is lehetsz boldog (természetesen nem olyan magas szinten), hiszen a feladatok, mint „problémák” életünk végéig jönnek, csak az nem mindegy, hogyan éled meg őket. Elfogadod és próbálsz pozitív lenni, tanulni belőle és fejlődni általa, vagy szembe menni az árral…

Az életünk a szinuszgörbéhez hasonlít. Születésünktől fogva elindul a 3 szinuszgörbe (fizikai, érzelmi és intellektus szint szerint). Tehát nem lehetünk mindig fent, és nem vagyunk mindig lent. Ezen kívül is vannak nagyobb időintervallumra kiterjedő magasságok és mélységek. A fontos, hogy hogyan éljük meg a mindennapjainkat, hogyan tudjunk a legkönnyebben a középpontunkban maradni.

A spirituális út abban segít, hogyha a mélyből vagy a nulla pontról elindulsz felfelé, megéled a legmagasabb szintet, utána a visszainduló szinuszgörbe hatásakor, ha Te ugyanúgy folytatod a spirituális utadat, ugyan stagnálás lesz a következménye – és nem lefelé haladsz tovább -, de amikor a szinuszgörbe megint felfelé indul, akkor már nem lentről, hanem a stagnált akkori legmagasabb szintről haladsz tovább felfelé. Csak feljebb és feljebb.

Ehhez nyújtok segítséget a különböző technikáimmal, útmutatásaimmal, szolgáltatásaimmal.

Hiszek abban – és meg is tapasztaltam az életem során-, ha a lelkünk első sugallata szerint hozzuk meg a döntésünket, akkor mindig a legjobb úton haladunk előre.

Boldogabbá, boldoggá válhatunk.

Égi segítségnyújtással Neked is pozitívan változhat az életed:
– a lelked sugallta álmaid-céljaid eléréséhez, negatív szokásaid elhagyásához, tulajdonságaid változtatásához, blokkjaid feloldásához, stb.: a tisztítással;
– ahhoz hogy legyen erőd elindulni, végigcsinálni, stb.: a harmonizálással;
– ha szeretnéd magadat vagy a szeretteidet minél jobban megismerni: a személyiség jellemzéssel;
– hogyan valósíts meg a feladataidat: médiumi útmutatással (médiumi csatornázás által);
– tanítások, sámándobos tisztítások, valamint a meditációban és mantrázáskor a további tisztítások, harmonizálások, a zene, ének, esetleg tánc, a beszélgetések, mind előre segítenek az utadon, stb.: meditációs és mantra esttel;
– ha kibillentél a középpontodból, vagy nehezen találsz vissza, stb.: Föld Anya beavatással;
– ha szeretnél még magasabb szintre kerülni a spirituális úton, stb.: Kundalini beavatással.

Szolgáltatásaim:
médiumi útmutatás és harmonizálás
meditációs és mantra est
Föld Anya beavatás
Kundalini beavatás.

A tisztítás és a harmonizálás milyensége, mennyisége, erőssége és a lecsatornázott útmutatások információi attól függnek, hogy a Te LELKED leszületés előtt, a szférában, a beszélgetésünk időpontjára vonatkozóan mit határozott meg.
Tehát, olyan mértékben leszel letisztítva, harmonizálva, amilyet a lelked meghatározott az adott napra a szférában. Olyan információkat tudhatsz meg, amiket aznapra tudnod kell.
Így tudsz a lehető legoptimálisabban haladni előre!

Ha Te is hiszel abban, hogy a lelked első sugallata szerinti döntésed, a tisztítások, a harmonizálások, a személyiség jellemzések, az útmutatások, beavatások elősegítik az életfeladataid minél könnyebb megvalósítását úgy, hogy közben a lehető legboldogabban halad az életed útján, szeretettel várom a jelentkezésedet:

Körtvélyesi Anita médium (tisztánlátó, tisztánhalló, tisztánérző)

Tények a számok tükrében:
– 20. éve „indultam” el a spirituális úton.
– 11. éve csatornázom az Égiektől az információkat (amiket lehet tudni).
– Kb. 20 egész napos meditációs tréninget tartottam.
– Több, mint 10 éven keresztül 120 meditációs és mantra estet tartottam.
– Az utolsó 4,5 év alatt több, mint 500 új vendégnek tudtam segíteni csak a médiumi útmutatás és harmonizálás szolgáltatásommal, akiknek kb. 80 %-a továbbra is különböző gyakorisággal veszi igénybe ezt a szolgáltatást.
– Magyarországon kívül eddig 20 országban élő kedves vendégem vette és veszi igénybe a szolgáltatásaimat (Anglia, Skócia, Írország, Franciaország, Németország, Ausztria, Norvégia, Svédország, Dánia, Lengyelország, Szlovákia, Olaszország, Málta, Kanári-szigetek, Spanyolország, Dél-Afrikai Köztársaság, USA, Brazília, Fülöp-szigetek és Indonézia).
– Az eddigi összes spirituális vendégeim száma kb. 800-900 fő. A 2022. október 21-ei meditációs és mantra estemen ennyi kedves vendégnek adtam az ajándék 10 perces rövid tisztítást hálám és köszönetem jeléül.

Az egyik Vendégem megosztotta a tapasztalatát:

Mottó: Aki keres, megtalálja. Itt jó helyen jársz.
 
Anitát néhány éve ismerem. Akkor találtam rá, amikor a férjem beteg lett és nem tudott beszélni, s én szerettem volna kommunikálni vele valamilyen módon. Akkor még ez az egy célom vezérelt Anitához.
 
A további közvetítések alkalmával rájöttem, hogy itt sokkal többről van szó.
Ha valaki hisz az égi segítségben, abban hogy sokan sokféle módon tudnak és akarnak nekünk segíteni, akkor ennek közvetítésére Anita megfelelő személy.
 
* Anita hitelesen közvetít. Érdemes megfontolni az információkat. Én volt, hogy néhány dolgot kicsit elengedtem a fülem mellett, aztán mikor pár hónappal 
később ugyan abban a nem annyira kellemes helyzetben találtam magam egy hasonló szituációban, akkor jöttem rá hogy a megoldás már pár hónappal előtte elhangzott, sőt azóta többször is… 
Persze az ember is folyamatosan fejlődik. Ebben is nagyon sokat segítenek a közvetítések.
 
* Segítőkész, és valóban lélekkel csinálja. Odafigyel az emberre és a folyamatra is.
 
* Emellett Anita nagyon rugalmas. Volt hogy kértem időpontot sürgős esetekben és aznapra adott, de legkésőbb másnapra. Ilyen többször volt.
 
* Nagyon széles spektrumú kérdésekkel lehet hozzá fordulni.
 
Nekem az egyik nagyobb említett  élethelyzet a férjem betegsége volt, mely alatt is sok támogatást kaptam a révén.
Majd miután meghalt, segített a lelkét átkísérni.
 
Másik – bő féléves – “projektünk” volt kölcsönadott (sok) pénzem visszaszerzése. Egy rendkívül bonyolult és érzelmekkel terhelt kapcsolatból, ahol a másik fél az üzleti világban dolgozott. Közben nekem is “tanulnom” kellett, levonva a következtetéseket. Végül sikerült visszaszereznünk a pénzem.
 
A harmadik nagyon nagy segítség volt, mikor huzamosabb ideig mélyponton voltam. Volt, hogy csak a közvetítésekkel Anita tartotta bennem a lelket.
 
De sok más élethelyzetben is segített, mint pl. munka, költözés.
Kaptam információt Anyukámról is, aki már régebben elment.
A Földanya beavatást is megkaptam, ezt mindennap csinálom.
 
A tisztítások külön is nagyon harmonizálók és feltöltőek. Érdemes csak külön tisztítást kérni szerintem akkor is, ha például valaki nem szeretne közvetítést. 
 
Úgyhogy, nyugodt szívvel ajánlom Anitát, bármilyen élethelyzetben. Emellett akkor is, ha valakinek fontos a spirituális és lelki fejlődése is, iránymutatást kap hozzá. Én úgy érzem személy szerint nagyon sokat haladtam előre a néhány év alatt.
 
Szerintem sokat ne gondolkodjatok, ha úgy érzitek, Ő az.
 
Üdvözlettel,
Anna
 

Hozzászólások lezárva.